kerekasztal

pécsi warhammer közösség
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  Belépés  

Share
 

 egy harcos napjai

Go down 
SzerzőÜzenet
Bm
ezredes
ezredes
Bm

Male Hozzászólások száma : 1328
Age : 36
Location : Over the rainbow
Registration date : 2008. Apr. 14.

egy harcos napjai Empty
TémanyitásTárgy: Re: egy harcos napjai   egy harcos napjai EmptyHétf. Május 26, 2008 6:33 pm

Kedves Nyamm-haikan!

Eloszor is nagyon orulok hogy valaki vegre irt a probalkozasomra valamit. Smile

Reagalnek a kritikadra, hatha eloremutato vita alakul ki belole, es kedvet kapok a tovabbi javitgatashoz vagy irashoz.

Amikor megirtam, tudtam, hogy nem sikerult jol, en is ereztem, hogy elnagyolt lett, de egyreszt felig szandekosan, masreszt pedig ujraolvasas soran sem lett jobb otletem.

Megfogott az otlet, hogy egy kis tortenetben megmutassam, nem csak emberek es emberi gondolkodasu lenyek elnek a 40k univerzumaban.
Be kell vallanom, hogy hozzaferes hianya miatt nem olvastam utanna a Nidaknak, ezert lehet targyi tevedes is a szovegben. A hangulatot probaltam megragadni, ezek szerint nem atuto sikerrel. Meg csak soha nem is jatszottam nidak ellen (nagy banatomra) a tortenet teljes egeszeben fikcio, nincs mogotte (ahogy irtad) tapasztalat.

A helyesirasi hibakert bocsanat mindenkitol, aki vette a fardtsagot, hogy elolvassa... erre meg gyurni kell.

Nem tudom ki milyen valasztekosan fogalmaz magaban, de en mar mondtam magamnak olyat, hogy "ez durva lesz!".
Arra a problemara akarok csak utalni, hogy ha teljesen allatnak tekintem a lenyt, akkor a fizikai cselekvesek leirasan kivul nincs is mas amit beletehetnek a tortenetbe, es igy az ertelme is megszunne a dolognak.
Probaltam kevesbe absztrakt gondolatokat, egyszeru erzesek megfogalmazasait beletenni. Ezek szerint tullottem a celon.
Ha jol ertem, akkor a gondolatok mar nem realisak szamodra egy ilyen fel-allati lenytol?
Az persze mar csak utolag derulhet ki, hogy raadasul nem is lehet a leny abszolute ostoba es osztoos, mert akkor hamarabb kiborul a bili, mint kene.

Ami a viziokat es az emlekkepeket illeti, jol fogalmaztad meg: nem volt sem celom sem kedvem a hetkoznapokat vagy a veres csatajeleneteket fizikailag leirni (azert sem, mert hamar kiderult volna, kirol is van szo, ha megfogalmazom, hogy karmaival szettep par ellenfelet), hanem egy benyomasokkal, erzesekkel teli felszines es gyermekded gondolatvilagot akartam az olvasok ele tarni.
Amolyan osztoneit meglovaglo, de mar tudatos lenyt. (ha esetleg ismered a World of Darkness-t, akkor gondolj egy fenevad utjat koveto gangrelre vagy egy verfarkasra, aki felig kordaban tartja, de inkabb meglovagolja a verszomjat es mas osztoneit)

A "Főleg az utolsó tagmondat a kritikus." nem teljesen tiszta, hgy mire erted. Az en/szerep kiforratlansagara?
Ezt ki tudnad fejteni, mert igy nem jott teljesen at.
Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy jatekleirasba illik a kaptar epuleseert erzett kellemes megnyugvas... Ertelmetlen a mondat? Vagy csak furcsa, hogy egy katona a bolybol esetleg ilyet gondol?
"Kek nap nyugta...stb" Hat, megmondom osyinten nem tudom, hogy az allatok hogyan tajekozodnak, ezt talaltam ki.
Annyira kilog ez a mondat a leirasbol, hogy igy szemet szurt? Nincs jelentossege, csupan valami tampontot akartam adni. Azt viszont nem ertem, hogy mit kellett volna szerinted leirnom. ("Kék napnyugta? Mitől kék? Ez a bolygó (vagy a légkör?) sajátossága vagy a napé?") Mivel vadallat baratunk szemszogebol irom, nem hiszem hogy o ezek kozul barmelyik kerdest is feltenne maganak. Persze lehet, hogy pont emiatt nem is kellett volna bele ez a mondat. Vagy csak ugy, hogy "A raktar feloli bejarat..."
"Páncélom lassan összeárul..." Benyomas akart lenni, egy apro erzes, amit az csokevenyes tudat szul, valami buszkeseg vagy nagysag, kivalasztottsag erzese. Az adrenalin tenyleg kilog ebbol, azt mindenkeppen at kellett volna irni.
Fogalmam sincs milyen szeles kort takar az alatlad ismert katonai vagy felkatonai szervezetek kore, ebben a temaban nem vagyok kompetens, de mint dolgozo ember azt tapasztaltam, hogy annak ellenere, hogy (ahogy irtad) azzal is egyutt dolgozom ("harcolok") akit nem kedvelek, attol meg egy kozossegben igenis ki kell vivni az elfogadast es a megbecsulest. Persze az is lehet, hogy csak velem volt eddig cudar az elet.

Vegso gondolatokra reagalva:
A celkozonseg jelenleg a barataim, jatekostarsaim. Nem akarom kiadni ezeket, de igyekszem minel szinvonalasabban irni, amihez te most mindenkeppen nagyban hozzajarultal.
Bar magyarazkodas, de elmondom, hogy nem volt idom rendesen fejben osszerakni a tortenetet, amolyan "elso lendulettel" megirtam, mielott visszarohantam dolgozni. Ez nagyon latszik rajta es nagy tanulsaga ennek. Piszkozat lett Embarassed

Meg egyszer koszonom, hogy elolvastad es ilyen bosegesen reagaltal, remelem ertetlenkedo kerdeseimre lesz alkalmad valaszolni.

Addig is minden jot!

Bm
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nyamm-haikan
zászlós
zászlós
Nyamm-haikan

Female Hozzászólások száma : 131
Age : 36
Location : Location, location, location :-)
Registration date : 2008. Jan. 09.

egy harcos napjai Empty
TémanyitásTárgy: Re: egy harcos napjai   egy harcos napjai EmptyVas. Május 25, 2008 10:11 pm

Szép napot, Bm!

Elolvastam, és ha lehet, nem leépítő, hanem építő kritikát írnék - de ehhez az is kell, hogy valóban nyitott legyél mások véleményére. Ha párbeszéd jellege lesz a topicodnak, esetleg író-olvasó szemináriummá fajul, úgy van értelme. Ha azonban rosszul esik, amit olvasóként írok, akkor ebből mindketten tanulhatunk. Remélem, nem sértelek meg a véleményemmel, hanem tényleg építő kritikaként éled meg. Javarészt nem a tanári hozzáállásom miatt látok a szövegedbe és mögé, hanem amiatt a két tonna könyv miatt, ami miatt olvasott embernek tartom magam nem csak a mai, hanem a 10 évvel ezelőtti magyar átlagohoz képest is.

Először is és legfőképp: ezzel a munkával még sokat kell dolgoznod. Hullámzó minőségű szövegnek tartom (ami ha műfajilag mindenáron be akarod sorolni, akkor csak igen kis részben novella), amely főleg a WH40K háttérismeretre, közös tapasztalatra* épül. Vagy inkább építi fel magát, mert erős az az érzésem, hogy az én olvasásommal egyidejűleg építed fel: imitt-amott kiforratlan, csapongó, helyesírásilag pontatlan. Ha újraolvasom, a beszélő egy-egy kijelentése, észrevétele egyszerűen nem összeegyeztethető azzal a szereppel, amivel az utolsó sorok felruházzák. Például: az "ennek már a fele sem tréfa" szerintem elhangozhat egy 20. századi humán-humán szájából (De vajon Te mikor beszélsz magadban így?). Nem mondom, nehéz feladatot állítottál magad elé azzal, hogy egy génorzó nézőpontjából szeretnéd leírni a világodat, de ha az olvasód bele is bújik az általad választott bőrbe - akkor bizony sokaknak sokféle dolog szemet fog szúrni (már csak amiatt is, hogy sokan sokféleképp képzelik el ezt a bőrt).

Ami azonban már az első olvasáskor mindenképpen kitűnik, az az, hogy nem egységes a megszólaló én-szerep, ill. hogy Te mint szerző, nem fésülted végig a szöveget, hogy kiszűrd az anakronizmusokat, stilisztikai önellentmondásokat. Ehhez hozzájön az igeidők, a vissza- és előretekintő nézőpontok keverése. Ha valóban az a szerzői szándékod, hogy az olvasód elé egy elnagyolt, víziókkal és emlékképekkel tarkított tudósítást tárj, akkor közel jársz a célodhoz, de a banális, hatásvadász, hangulatukban játékdemókat idéző kifejezéseket még a publikálás előtt ki kellene gyomlálni.

"Régi, beidegződött taktika ez. Olyan, mintha örököltem volna, tudom mit kell tennem. A harcosokat nem sokkal születésük után választják, szóval ebben talán tényleg van valami" - Főleg az utolsó tagmondat a kritikus.
"Amióta megérkeztünk erre a bolygóra, egészen csendes életünk volt. Szépen épült az erőd, gyűltek a harcosok és a teltek a raktárak, minden nagyon jól haladt" - Ez az összefoglaló inkább a Red Alert vagy a Warcraft nevű klasszikusok 576 kilobyte-os ismertetőjébe illik, mint ide.
"A kék nap nyugta felőli bejáratnál álltunk..." - Kék napnyugta? Mitől kék? Ez a bolygó (vagy a légkör?) sajátossága vagy a napé? Esetleg ránk bízod, hogy járjunk utána, hogy hol játszódik a történeted? Előtte jelöltél már meg időpontot vagy színt, amihez képest ez megjegyzésre érdemes?
"Páncélom lassan összeárul a kisebb sérülések fölött és érzem ahogy a szerveim (amilyenek csak a harcosoknak vannak) újabb adag adrenalinnal árasztanak el" - Biztos, hogy a beszélő ennek a ténynek a tudatában van, és ha igen, így fejezné ki?
"Persze van néhány hozzám hasonló “feltámadott” is, keményen kell dolgoznunk, hogy elfogadjanak itt a jobbak között is" - Nem vagyok biztos benne, hogy a feltámadott kifejezés megállja itt a helyét. Bizonyára meg van ennek a háttere akár a seregkönyvben, akár más, kapcsolódó regényekben, lehet, hogy ez a bevett - de ettől még kicsit activity-jellegű, ahogy egy génorzó a karmaival eljátssza az idézőjelet. Most muszáj végiggondolnom, hogy az általam eddig ismert katonai vagy félkatonai szervezetekben felmerült-e az elfogadás gondolata, de szerintem a 40K világába ez nehezen illik bele, ott a harcos legfeljebb azon gondolkozhat el, hogy a dolgát hogyan kell megoldania jól, vagyis hogy hogyan tud életben maradni. A csapatjáték is ugyanezt jelenti, semmi érzelmi töltése nincsen, azzal is együtt kell tudnod dolgozni, akit éppen nem kedvelsz, ez utóbbit nem tudom elképzelni egy közös tudat részeként - bár cáfoljanak meg tanult, képzett kollégák.
Egyelőre ennyi csak szemléltetésül.

Szerintem alapjában jó ez az írás, de még messze nincs kész. Jó lenne tudni, hogy kik a tervezett olvasók, és Te mit vársz el magadtól, mert lehet R. A. Salvatore jellegben is tálalni gyorséttermi kaját a népnek, amitől jóllakik, és lehet sokáig csiszolni is az írásodat, szenvedni vele néha, Kornya Zsolt-módra, de ez bizony mások, kevesek ízlelőbimbóit hozza izgalomba.
Ne szegje kedved a kritika. A további írásokhoz mindenekelőtt sok-sok olvasást, és persze jó adag türelmet és elhivatottságot kívánok.

Kata-Nyamm

*Személy szerint szeretem a Jó széllel Toroni partra c. regényt, és nem tartom rossznak attól, hogy egy lemesélt kalandtörténet - de a lenti szöveg néhány elnagyolt részlete mintha valóban egy terepasztal felett hangozna el, nem adva teret az elbeszélés csattanója szerint igen különleges nézőponttal rendelkező beszélőnek. Akitől ezek után mint olvasó el is várom, hogy újat, a saját 21. századi kis humán(-humán) tapasztalatomtól eltérőt mutasson.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
subaggut
százados
százados
subaggut

Hozzászólások száma : 618
Registration date : 2008. Feb. 29.

egy harcos napjai Empty
TémanyitásTárgy: Re: egy harcos napjai   egy harcos napjai EmptySzer. Ápr. 30, 2008 1:33 pm

Kicsit várj még, kimentettem, kinyomtattam, mert nem tudok hosszú szöveget képernyőn olvasni. Kifestem még a maradék 14 goblint ződre, aztán elolvasom és kapsz hideget meleget! pphtork
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bm
ezredes
ezredes
Bm

Male Hozzászólások száma : 1328
Age : 36
Location : Over the rainbow
Registration date : 2008. Apr. 14.

egy harcos napjai Empty
TémanyitásTárgy: senki többet???   egy harcos napjai EmptySzer. Ápr. 30, 2008 12:01 pm

Úgy látom voltak akik elolvasták, de vagy szóva sem méltatták vagy szóhoz sem jutottak.
Szívesen fogadok mindenféle építő és leépítő kritiát!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bm
ezredes
ezredes
Bm

Male Hozzászólások száma : 1328
Age : 36
Location : Over the rainbow
Registration date : 2008. Apr. 14.

egy harcos napjai Empty
TémanyitásTárgy: egy harcos napjai   egy harcos napjai EmptyKedd Ápr. 29, 2008 5:26 pm

Kedves fórumtársaim!

Nem találtam ennél megfelelőbb topicot (mint cikkek), hogy egy rövid írást közzé tegyek.
Fogjuk rá, hogy novella.

Mindenkinek jó szórakozást!

Egy harcos napjai


- Kif...! - be sem kellett fejeznie az üvöltést, már mi is tudtuk, jön a lángoló halál - ...felé!
A félreismerhetetlen mordulás, amit ezek a lángvetők adnak, ez egyik leggyűlöltebb hang volt amit valaha is hallottam. Vetődtünk hát. A vezérünk nem tudott időben szólni, és a sekély árok nem sok fedezéket nyújtott a lángnyelvek ellen.
Égett hús szaga és a társaim üvöltése vett körül, amikor kivetettem magam a sírrá változó árokból.
- Előre! Szembe! Szembe! - A vezér szavára agyunk görcsbe rándult. Nincs az az állat vagy értelmes lény aki szembe megy ezzel a tűzzel, mi mégis azt tettük. De nem lehetett a parancs ellen cselekedni!
Egyszer mintha azt mondta volna egy tanító, hogy sose harcoljuk dühből... haha, pedig sosem volt ilyen édes a düh, sosem adott ennyi erőt még, mint most! Futva, szemben a lángvetős, lőfegyveres katonákkal, nem tudtam másra gondolni, csak a gyűlöletemre és a dühömre. Meg akartam füröszteni a fegyvereimet a vérükben! Mielőbb!
Egy pillanatra teljesen elhalványult tudatom azon maradéka, ami még át-át pislogott az érzések ködén, innen az ösztönöké volt a terep. Két gyors lépés, egy vetődés, egy csapás. Vér szaga és színe mindenütt ahogy a lehanyatló emberek hörögve elterülnek. A hátrébb állóknak még volt alkalmuk valamit hadonásznak idomtalan fegyvereikkel, de nekik sem kellett sokáig várniuk már a halálukat.
Imádom ezt! De most csend. Most megint csend!
A vérengzés után megint lapulni kell. Lánctalpasok dübörögnek nem messze, és nem szeretnénk felkelteni a figyelmüket. Inkább megvárjuk, míg a mi nehéz támogatásunk is megérkezik. Nem lehetnek messze.
Régi, beidegződött taktika ez. Olyan, mintha örököltem volna, tudom mit kell tennem. A harcosokat nem sokkal születésük után választják, szóval ebben talán tényleg van valami.
Ahogy a hatalmas járművek odébb gurulnak, tovább indulunk a dombok takarásában, futva ahogy bírjuk. A vezérünk kiszúrt egy menekülő kisebb csapatot nem messze, nem hagyhatjuk őket elmenekülni. Eddig senki nem tudott erről a telepünkről, és ennek így is kell maradnia.
Ahogy a közelükbe érünk kétségbe esetten lövöldöznek ránk, és minden erejüket összeszedve menekülnek hátrahagyva a sebesültjeiket. Ezért nem nyerhettek sosem! Gyáván elfuttok, a saját életeteket féltitek, ahelyett hogy meghalnátok az uralkodó védelmében! Férgek!
Lélekszakadva rohanunk a nyomukban, nem törődve a találatokkal, amiket a hangos dördülésekkel elsülő fegyvereik okoznak. Már meg sem tudom mondani mióta rohanunk, ilyenkor csak elfolyik mellettem a táj. Már a felére csökken a távolság közöttünk, mire észreveszem, hogy sántítok, az adrenalin nem engedi hogy lassítsak, de futásom egyenetlen a sebtől. De nem szabad, nem lehet lassítani!
Mégis, a szerencse elpártolt tőlünk, egy csapatszállító felszedi a menekülőket és ezzel nagyjából vége is az üldözésnek. Mire visszaérünk a csatatérre, a többiek már a zsákmányt szedik össze, egy-egy jobbnak tűnő darabért össze is kapnak. Aki megmaradt a csapatból az a vezérünket követve visszaballag az árokhoz, hogy számba vegye kiket vesztettünk el. Hálátlan feladat ez, de mindig halvány késztetést érzek hogy elmosolyodjak amikor arra gondolok, megint én vagyok aki számol, és nem az vagyok akit számolnak.
Egy ideig még sétálgatunk fel és alá a mezőn túlélőket és lehetséges foglyokat keresve, de aztán, ahogy lemennek a napok mindenki visszaindul a táborba, csak az őrszemeket hagyjuk hátra.

Amióta megérkeztünk erre a bolygóra, egészen csendes életünk volt. Szépen épült az erőd, gyűltek a harcosok és a teltek a raktárak, minden nagyon jól haladt. Ezt volt a második találkozás ellenséggel és az első, hogy maradt közülük valaki, aki elmesélheti merre is vagyunk. Nem kell hozzá sok idő hogy elterjedjen a hír, harcra kell készülnünk.
A zsákmányt a raktárakba hurcolják a dolgozók, szerencsére vannak foglyok is, ezt külön öröm az uralkodónak! A többi sérülttel együtt gyógyító folyadékos burkokba helyeznek, hogy minél előbb készen legyünk a támadásra, ami nem kétséges hamarosan jönni fog. De most pihennem kell, kifárasztott a harc és éhes is vagyok.
Elalvás közben a lángok és a társaim üvöltése visszhangzik a fejemben. Nem könnyű az ilyet elfelejteni. Holnap talán bosszút állhatunk értük. Mozdulatlanul fekszem a langyos lében, ami átölel. Ilyenkor mindig megnyugtat fajunk életrevalósága. Egy ilyen burokban szinte a halálból is fel lehet gyógyulni, a folyadék érintése megnyugtat, tudatom ilyenkor tud igazán pihenni. Úgy érzem hogy közben eggyé válok az uralkodóval sőt, az egész fajjal, mintha egy hatalmas közös tudat része lennék. Nagyon pihentető és megnyugtató érzés.

Teltek múltak a napok és semmi hír támadásról. A sebesültek felgyógyulnak, lassan már el is felejtjük az veszélyt. Már szinte kezdtem unni a raktári kaját, egy idő után nem olyan jó az íze, mint a frissnek. Kétszer 6 nap telik el, mire megtörténik. Amilyen lassan teltek a percek a várakozással, olyan hamar kellett aztán reagálnunk.
Az őrszemek már messziről felfedezték az ormótlan lánctalpasokat, hol vannak ezek a mi fenséges látványú óriásainktól! De az ő ormótlan gépeikben rengetegen lapultak, és még többen jöttek azok mögött, fedezékben, hogy a mi lövészeink ne lőhessenek rájuk.
Nem sokat taktikáztak, nem manővereztek, támadtak. Minden bejáraton özönleni kezdtek befelé, tüzet és acélt szórva ránk. Válogatás nélkül öltek, harcosokat és munkásokat, gyermekeket és éretteket válogatás nélkül küldtek a halálba.
Az első hullám hamar áttörte a külső védelmeket. A kinti őrök még a rohamozók lövéseitől haltak meg. De mi bent vártuk őket. Robbanó lövedékek és égető lángnyelvek záporoztak ránk, feketére égetve a páncélomat és a húsom egy részét is. A kék nap nyugta felőli bejáratnál álltunk vezérünkkel, a rés felett, fedezékben és ugrásra készen. Talán a plafonról csöpögő nedvességnek köszönhetem (ami az ácsorgás alatt teljesen belepte a páncélomat), hogy nem vakultam meg rögtön, amikor az első találat érte a csapatunkat. Megint a tűz!
Már csak pillanatokat kell várni és mehetünk! Ahogy a tűzvetősök közel érnek, a járművek már nem lőnek tovább, és ahogy megszűnik ez a veszély előre rohanunk. Már szinte érzem a vérük szagát. Nagyot kell nyelnem, de a forróság és a lángok pásztázta levegőben nehezen sikerül.
A maró füstből végre előbukkannak a befelé toluló alakok, akik esetlenül botorkálnak befelé a bejárat szűk folyosóján. A legközelebbi felé veszem az irányt, és hallom ahogy a többiek követnek. Végre elkövetkezik a közelharc, nem kell lapulva várni, amíg lövöldöznek ránk, végre szembe nézhetünk velük, végre a vérüket onthatjuk, végre meglakolhatnak azért, hogy háborgatják nyugalmunkat.
Ismét elönt a kellemes érzés, ahogy a tudatom háttérbe húzódik, mozdulataimat az ösztönök vezérlik és a generációk óta átörökített tudás, a lehető leghatékonyabb gyilkolás tudása. Eufóriává nő ez az öröm, amikor szinte szét tépem az első ellenfelet, innen már nincs megállás! Most már a páncéljuk sem védi meg őket, sem a fegyvereik sem a lánctalpasok!
Egymás után látom ahogy megölöm őket, szinte egy utazásnak tűnik az egész. Mintha a bolygók között haladva figyelném a csillagokat amint eltűnnek a közeli bolygók mögött aztán előbukkannak újabbak.
Az első hullámot áttörve tovább vágtatunk a következők felé. Esetlen lövöldözésük inkább ijedt kapkodás, mint komoly veszély. Ahogy kicsit van időm körülnézni látom, hogy harcosaink jó ha a fele van már csak köztünk, ők rohannak velünk egy sorban, hogy fogadják a második hullámot. Van ahol már falkavezéreket sem látok, csak elkeseredett rohamozókat. Mielőtt ismét össze tudnánk csapni a támadókkal észreveszem, hogy több sebből vérzek, és bár páncélom a komolyabb sérülésektől megmentett egy pillanatra elönt a fájdalom. Két roskadozó lépést teszek, aztán ismét teljes erővel futok tovább. Páncélom lassan összeárul a kisebb sérülések fölött és érzem ahogy a szerveim (amilyenek csak a harcosoknak vannak) újabb adag adrenalinnal árasztanak el.
Odaérünk végre. Egy-egy ilyen rövid kis futás olykor szinte örökkévalóságnak tűnik. Furcsa, ezeknek más a színűk, és mintha kicsit nagyobbak is lennének. De nem félünk tőlük, mi harcosok vagyunk! Nagyon lomhán mozognak, de a páncéljuk olyan erős, hogy alig tudom átvágni! Ők viszont egyetlen suhintással vágják kettőbe a mellettem állókat! Ennek a fele sem tréfa, magabiztos ellentámadásunkból elkeseredett küzdelem alakul ki.
Az ellenséges behemótok szinte a teljes csapatunkat felőrlik, mire végre megérkezik az erősítés a bejárat felől. Egyike a legjobb harcosainknak, csapásai ellen ezeknek a félig gép szörnyeknek a páncélja sem ér semmit, erejével még a járműveiket is szét tudja tépni, páncélját pedig csupán a leghatalmasabb fegyvereik üthetik át! Mellette harcolni igazi megtiszteltetés és biztos módja a győzelemnek. Amint ideér alábbhagy ellenségünk harci kedve és hamarosan futásnak is erednek.
Egy ideig üldözzük őket, és könnyedén végzünk azokkal, akik nem futnak elég gyorsan. Imádom a friss vér szagát, és ahogy láthatom a szemükben az őszinte félelmet amikor föléjük hajolhatok, hogy kiontsam belőlük!
A vezérünk újabb irányt szab rohamunknak. A támadók vezérét próbáljuk elpusztítani, hátha akkor megtörik a ostrom. Azok, akik megmaradtak a lövések és a behemótok mészárlása után, arrafelé veszik az irányt. Én is elindulok, de pár lépés után felbukom. Feltápászkodom, újabb három lépés, aztán megint vissza a véres sárba. Ahogy végignézek magamon látom, hogy alapos munkát végeztek a fegyvereik, a páncélom foszlányai alatt a húsom és az izmaim is látszanak, épp hogy van egy ép végtagom amivel előre tudnám magam vonszolni. Előre nyújtom megégett lábamat, és megpróbálok ráállni. A vállammal lököm el magam a földről, hogy fel tudjak térdelni.
A csatatér kellős közepén térdelek, patakokban folyik belőlem és rólam a vér, látásom kezd elhomályosulni. Már nincs fájdalom, minden izmom remeg az erőlködéstől és kimerültségtől, már nem fáj semmi. Annyi jut csupán el a tudatomig, hogy egy gödör van tőlem nem messze. Ellököm magam, és behunyt szemmel nyugtázom, hogy lassan lecsúszom a pereméről a sötétbe.

Lidérces álom gyötör a haldoklással. Látom a társaimat, ahogy ők is meghalnak, látom az ellenséges vezért, ahogy lemészárolja őket, aztán felém indul, hogy velem is végezzen. Tehetetlenül fekszem a verem mélyén, nem vagyok képes mozdulni, és ő csak közeledik. Vergődöm az őrjítő bénaságban, de még ordítani sincs erőm. Lassan megmozdul a lábam, az egyetlen lábam ami lesegített a gödörbe. Megmozdul és magam alá tudom húzni. A vezért fölém ér, érzem ahogy letaglóz a jelenléte, elkeseredetten forgatom a szemeimet, menekvést keresve, de nincs kiút. Fölém térdel, komótosan felemeli hatalmas kétkezes fegyverét és fölényének teljes tudatában elmosolyodik.
Nem! A többiekért!
Elrúgom magam a lábammal, de csak annyi erőt sikerül összeszedni, hogy félig felemelkedjem. Elkerekednek a szemeim a látványtól, amikor megpillantom a fedetlen húst a nyakán. Előredőlök és bele mélyesztem a fogaimat! Ha mennem kell, gyere te is velem. A véred ízével megyek hát!
A mozdulattól azonnal elájulok, a testem feladja a küzdelmet és talán visszahanyatlik. Talán szétszakad a következő robbanásban. Addigra én már ebből mit sem érzek. Békésen lebegek a meleg burokban, amiben gyógyultam egykor. Tudatom messze jár, és egybe olvad a többiekével, azokkal akik még ott harcolnak, azokkal akik már nem, és a bentiekkel akikre annyira vigyázunk, az ifjakkal akik tovább viszik amit építettünk és az uralkodóval.

Ezután békés álmok következnek; győzelemről, zsákmányról, foglyokról, növekedésről, gyógyulásról. Az erőd megvédése után napokig tart az újjáépítés, a raktárak feltöltése, a veszteségek számba vétele.
Lassan eszmélek, a gyógyító folyadék kellemesen emlékeztet azokra a képekre és érzésekre, melyekről úgy hiszem a születésről valók. Még eltelik pár óra vagy nap (így nem is érzem az idő múlását) mire képesnek érzem magam, hogy kimásszak a burokból. A csövecskék, amik eddig tápláltak, lassan elpattannak ahogy mozgolódni kezdek. Erőlködésemet látva valaki odasiet és felhasítja a burkomat. A folyadék szétterül a padlón, illata betölti a kis kamrát. Ahogy feltápászkodom mindenhonnan csöpög rólam. Az új páncélomról, a megerősödött karjaimról és lábaimról. Nem hiába, az uralkodó megjutalmazza azokat, akik méltó harcosai! Páncélom erősebb és nagyobb, homályosra perzselődött szemem helyére olyan érzék került, amivel látom majd ellenségeim testének melegét, és fegyvereim is jobbak, pontosabbak, élesebbek. És ez az érzés! Néha mintha lelassulna a világ, látom a körülöttem lévők lélegzetvételét, az épp csak elkezdett mozdulataikat előre.
Sok gyakorlással töltött nap kell hozzá, hogy megszokjam új képességeimet és megtanuljam megfelelően használni őket. Az új csapat, ahova beosztanak, gyakorlott harcosokból áll, könnyű tőlük tanulni. Persze van néhány hozzám hasonló “feltámadott” is, keményen kell dolgoznunk, hogy elfogadjanak itt a jobbak között is.
Nem kell azonban sokat várnom, hogy kipróbálhassam új adottságaimat. Pár nap múlva már ellentámadásba is lendülünk. Lassan bekerítjük őket és elpusztítjuk a fészküket. A nagy kőépületek sem menthetik meg őket.
Az egyik előőrs leszünk most mi, hamar oda kell érnünk, mielőtt riadót fújhatnának. De újult erőmmel már könnyebben veszem az akadályokat, gyorsabban tudok futni és mire észbe kapnak, a csapatunk már a falon mászik föl, hogy elhallgattassuk az őrszemeket. Társaimmal együtt átvetem magam a peremen, és egyetlen csapással végzünk a legközelebbiekkel. Pillanatok alatt felmorzsoljuk ezt a pár harcost, azelőtt kell meghalniuk mielőtt bármelyik is kiálthatna. Az utolsó is épp csak annyit motyog:
- Génorzók!
Így hívnak hát minket...[center]

Akkor további jó gyakást mindenkinek!

Bm
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




egy harcos napjai Empty
TémanyitásTárgy: Re: egy harcos napjai   egy harcos napjai Empty

Vissza az elejére Go down
 
egy harcos napjai
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
kerekasztal :: Warhammer :: 40k akadémia-
Ugrás: